noratourist

2013. áprilisában kiköltöztem mindenkori szerelmemhez, férjemhez németországba. Az ok borzasztó egyszerű :  egy tartós , "örök" szerelmet csak szoros egymásmellettéléssel lehet konzerválni, s mivel a nagy "Ő" már 10.-k éve kint él és dolgozik, adott volt a változás a részemről. 

A kevés szabadidö "hasznos" eltöltését a gasztronómia szeretetével és az utazásokkal képzeljük el, ezért mindent meg teszünk. Sokan fanyalogva mondják, hogy könnyű neked, nektek, mert jó dolgotok van !  De ez nem igy van ! Itt németországba sincs a kerités kolbászból - mondhatnám azt is, hogy a sok vendégmunkás már megette.  Az biztos, hogy könnyű az utazni vágyó , uj területeket felfedező helyzete, mert a célterület lakhelyemhez kilométerben közelebb van , mintha ezt magyarországról kellene megtenni. A pénz és idö az csak másodlagos. Sokszor "pici" pénzböl sikerült felfedezni uj területeket.

Az utazásaink két csoportra oszthatók, illetve két szempontot tartunk szem elött. Az egyik az mikor hazalátogatunk magyarországra (évente 3-4 alkalom) , a másik pedig a lakhelytöl pár kilométer távolságra eső területek (ez 2-300 km-t is jelenthet). 

Remélem mindenkinek tudok kellemes perceket szerezni és ha csak egy valaki megy el az általam bemutatott tájra akkor én már nem voltam ott hiába.


 

1. 3 főváros érintésével

 Prága - Brno - Bécs -Magyarszerdahely - Szántód - Siófok  - Szeged - Eger - Budapest - Hallstatt - Salzburg  

Prága

Prága. - cseh főváros. "Muszály" volt a knédlijüket megkostolni. Knédli barna sörrel Svejk éttermében


Brno – biztos, hogy egy szép város de az én azon listámon amelyben „hol nem szeretnék élni , lakni” elég elökelö helyen szerepel



Mikulov – cseh – osztrák határon fekvő cseh kisváros, semmi extra a kocsiból jól nézett ki  . A középkori Liechtestein vár, pincéjében hatalmas boroshordó amely a 17 .század legnagyobbja volt.


Dragenhofen - Cseh-osztrák határ


Poysdorf osztrák kisváros közel a cseh határhoz , itt beestünk egy szüreti felvonulásba, a város apraja-nagyja mozgósitva volt

Bécs (Wien) – az osztrák föváros (biztos nem kell senkinek sem bemutatni)

Magyarszerdahely – kis település nagykanizsához közel, kevesen lakják, de annál nagyobb szeretettel fogadják az odalátogatókat. Mi egy kedves barátunk családját látogattuk meg.

Siófok – a magyar tenger (Balaton) fővárosa , az időpont nagyon jól volt időzitve, mert a  szezon utolsó napja volt , egy finom ebéd a „Mustafa Gyros” étteremben , sehol nem találtunk balatoni hekket, itt viszont akkora adagot kaptunk, hogy megsem birtuk enni az egészet. (Az adag nem az utolsó nap miatt volt oriási!)

Siófok - az a bizonyos hekk  a "Musztafa"-nál

Szeged – az ország egyik legszebb városa , igaz mikor ott voltunk akkor éppen az épitkezéssel járó káosz uralkodott. A sétáló utcájában (Virág cukrászda) nagyon finom francia- illetve sima krémest kapható.

Eger ha Szeged az egyik akkor ez a város a másik legszebb városa országunknak


Budapest – a magyar főváros. Lehet szidni , ócsárolni, hogy olyan amilyen, de 100 emberből 110-nek a világ egyik legszebb fekvésű, panorámájú városa.

Halstatt ez a kisváros az osztrák alpok gyöngyszeme, nem tudok mást irni, mondani, mint azt, hogy ezt a csodát látni kell


Azon gondolkodom, hogy lehetne Hallstatt-ba költözni !  (lottó nyeremény?!)


                      Salzburg – a „Mozart golyó” és a „Red Bull” városa


 

2. Adventi városlátogatások

Herzogenaurach Az adidas sportszergyártó fővárosa. A boltjában (ami egy óriási üzlet) kedvezményesen lehet vásárolni. A képen a "bolt".

Nürnberg a német karácsonyi vásárok legnagyobbika (szerintem már tulzsúfolt)

         Bad Füssing - település Németországban, azon belül Bajorországban.

Fucking - apró falu Felső-AusztriábanBraunau am Inn körzetben, Salzburgtól északra. 2001-ben 91 lakosa volt.

A település neve gúnyolódás tárgya, mivel angolul trágár szó, a közösülés pejoratív kifejezési formáját jelenti. A település neve a 11. századból származik, a Foco névből, illetve a régi germán -ing képzőből, ami a valakihez tartozást fejezte ki. Tehát az eredeti Focing alak jelentése „Foco népe” volt. Ennek a falunak a névtábláját lopják el a leggyakrabban Ausztriában,(puszta szórakozásból) Habár 2004-ben a település névváltoztatásáról már írtak ki népszavazást, az emberek (85 nem, 4 igen ,2 tartózkodás) a Fucking név megtartása mellett döntöttek.


Bécs – adventkor is csodálatos a város

Bécs - Schönbrunn 


 

3.Hollandia (1.)

 Amsterdam - Keukenhof – Noordwijk an Zee – Haarlem - Flora Holland- Hillegom 

Amsterdam - a Holland Királyság fő-de nem székvárosa, ugyanis a királynő, a parlament, és a kormány székhelye Hága

Keukenhof a világ legnagyobb virágoskertje. Méretei miatt gyakranEurópa kertjének is nevezik. A hivatalos adatok szerint kb. 7 millió virághagymát ültetnek el évente a 32 hektáros parkban. A park minden évben március utolsó hetétől, május közepéig látogatható. A leglátványosabb a tulipánok virágzása idején, április közepén.


Keukenhof


Noordwijk an zee – tengerparti üdülőváros 13 km hosszú stranddal


Aalsmer -Floraholland - van egy hely Hollandiában, ahol jószerével eldől, mennyibe kerül a virág a világon. A virágtőzsde mögött igazi virággyár áll, amelyet a világ minden részéről érkező kínálat egészít ki.

Haarlem - Évszázadok óta a tulipántermesztés központja, ezért is kapta a virágváros becenevet.

Hillegom – hollandia egyetlen Ford

autó múzeuma


 

4.Hollandia (2.)

 Gouda – Hága

Gouda – lakóit „sajtfejüeknek” (Kaaskoppen) is csúfolják, nekem mindegy a sajtjuk nagyon finom, minden csütörtökön sajtpiac a város főterén.

                           Gouda  - a tulipán mellé egy fapapucs dukál

Hága jelenleg az ország közigazgatási székhelye, nem a holland főváros, az alkotmány azt a szerepet Amsterdamnak adta


 

5. télbucsúztató karnevál 

 Padova - Velence -Verona -Garda tó – Brenner hágó 

                                                      Padova 

Velence – nem irok semmit, aki nem tud a városról egy mondatot mondani az még ellátogathat és rögtön bőbeszédű lesz.

                                Velence - búcsú a télnek karnevál


Velence – mindenki így közlekedik abban az egy hétben amíg tart a télbúscsúztató..

Verona – a szerelmesek városa, a képen Júlia erkélye, mi Valentin napon voltunk a városban, teljesen véletlen a dátum

           Garda tó – a kabin mire felér 360 fokban megfordul, hogy mindenki                                           egyformán láthassa a tájat..

Brenner hágó – olasz-osztrák határ, itt mindig óriási a forgalom és jó pár fokkal hidegebb van..


 

6. Hollandia (3.)

 Giethorn - Urk

 

Giethorn - a "holland velence"Nem csak Velence az egyetlen olyan város, ahol nincs szárazföld, és szilárd talaj a lábunk alatt. Hollandiában van egy falu, Giethoorn ahol se utak se autók nincsenek. Giethoorn holland kifejezés jelentése „kecskeszarv”. 1170-ben egy nagy árvíz pusztított ezen a területen, a később ide települők sok szarvat találtak, amelyek valószínűleg az árvízben elpusztult kecskéktől származtak. Bájos falu, mely 1230 körül jött létre.            

Giethorn - suhanás a "suttogóval" 


Urk – valamikor még sziget volt , de idövel az élet és a természet összekötötte a Holland szárazfölddel. Hajdanán idáig is elmerészkedtek a bálnák, a halászfalu a nevét is erre lehet visszavezetni (Orka hollandositva Urk) 



 

7. Francia nyaralás

Párizs - Monte Carlo - Nizza - Cannes - St.Margaret és St.Honorat szigetek - Grasse - Antibes - Európai Grand Canon

Párizs

                                              Nizza

A nosztalgiázást kedvelők számára pedig kihagyhatatlan élmény Európa egyetlen veterán autó kölcsönzője Nizzában. „A Cote d’Azur a világon az egyik legcsodálatosabb hely, amelyet érdemes régi sportkocsikkal vagy veterán autókkal is felfedezni” – mondja Fabrice Le Roy, akitől napi 300 euróért bérelhető az 1950-60-as évekből származó, mintegy harminc, kiváló állapotban lévő egyedi példány: például az a Porsche 911-es, amelyet Steve McQueen vezetett a Le Mans című akciófilmben, James Dean egykori 356 Speedstere vagy az az Alfa Romeo Spider Giuletta, amelyben Marcello Mastroianni indult randevúra Anita Ekberggel Az édes élet című Fellini-filmben. 3


                                         Monte-Carlo  - a Kaszinó

Cannes 

                                                      Cannes

Saint Margaret sziget - a mai Cannes városával szemben, a Földközi tengerben található.(15 perces hajó út). Az ide épitett Fort Royal börtön, ma turistalátványosság. XIV. Lajos attól való félelemében, hogy ikertestvére megszerzi helyette a trónt, szörnyű sorsra ítélte őt: fejét vasálarc mögé szorítja. A történészek azóta is vitatkoznak azon, hogy vajon igaz-e ez a történet. A rab igazi személyazonosságát már több mint 300 éve homály fedi. A Vasálarcos cimű film is ezt a történetet dolgozza fel.

Az alig másfél kilométer hosszú Saint-Honorat sziget déli részén egy ezer éve alapított ciszterci apátság található.A kalózok feltartóztatására épült vártoronyból pedig csodálatos kilátás nyílik a teljes Riviériára Monacótól Saint-Tropezig, de még az Alpok havas csúcsaira is.

A Cote d’Azur-ön egyetlen várfallal megerősített város található: a görögök által i.e. előtt 400-ban Antipolis néven alapított mai Antibes

Grasse- parfümgyártás világközpontja.

A gyártást bemutató múzeumon kivül Fragonard parfümgyártó üzemei is megtekinthetők.

Itt a mai napig készítik és forgalmazzák is az első alkohol bázisú európai parfümöt, a híres királynévizet, amelynek francia neve Magyar Víz (Eau de Hongrie), miután első változatát 1370-ben Piast Erzsébet magyar királynénak alkották meg.

Europai Grand Canyon - Európa legszebb szurdokaként is emlitik. 25 km hosszú 700 m mély, szélessége 6 és 100 m között változik. Saint Croix hid a kanyon felett


 

8. Fekete erdei kirándulás

Furtwangen - Donaueschingen - Glottertal - Stuttgart 

Furtwangen in Schwarzwald 

1949-ben egy furtwangeni tanár, Franz Burgert már rábukkant a Breg-patak forrására, amit a leghosszabb Duna-ágnak tartott, de eredményét tudományos alapossággal nem erősítette meg. A geológus Irma Oehrlein és férje, a würzburgi fogorvos Ludwig Oehrlein az ötvenes években folytatták a méréseket, míg újfent a Breg-patak forrását találták a leghosszabb ágnak. Megvásárolták a zsebkendőnyi területet, s keményen harcoltak (a furtwangeniek támogatásával), hogy az immár birtokukon eredő Breg-forrást (és patakot) hivatalosan ismerjék el a Duna első számú, fő forrásának. A közelben álló Mária-kápolna mellett a Duna eredése még több turistát csábított ide, s ennek kiváltképp a helybéli fogadó tulajdonosa örülhetett. 


                                  Duna eredete - balra a Breg patak 

                 (innen kb.még 25 km és ott van az igazi Duna forrása)


Glottertal, Gehren str.10. - ismerős a ház ugye? itt forgatták a Fekete erdőklinika cimű német sorozatot

Stuttgart - német autógyártás egyik márkájának a főhadiszállása

                                   Stuttgart - a másik vezető márka.


 

9. egyszerre 3 országban (D-B-NL)

Aachen – Vaals (NL) – drieladenpunt – Moresnet (B) – Eupen (B) 

 


                     Vaals (hollandia)     St.Paulus katedrális


Moresnet (belgium)

                             Eupen (belgium)

                          Gemmenich (belgium)      St.Huber templom

                                                     Drienladenpunt 

                 (világos Hollandia, vöröses Belgium, szürke Németország)

                   1914-ig négy ország határköve volt (Moresnet volt a 4.) 

Azt lenne jó tudni, hogy melyik országban állunk!!


 

10. Oktoberfest

      Giengen - Heidelberg a.d.Brenz - Ulm - München               

Giengen a.d.Brenz    1874-ben Margarete Steiff a család házában létrehozott szabóságban megalkotta a "teddy bear"- macikát

Heidenheim a.d.Brenz -  a város szülöttje Erwin Rommel német tábornagy a második világháborúban, a Deutsches Afrikakorps első parancsnoka, a normandiai partraszállásnál a védekező német csapatok vezetője. (nagy respektje van a mai napig) illetve szintén itt született, nevelkedett Gerhard Thiele német fizikus, űrhajós az Endeavour űrrepülőgép 14.                                                                             repülésének rakományfelelőse

Ulm - Székesegyház. A világ legmagasabb templomtornyával  (161,53 m). 

A városban született Albert Einstein.

                                           München - Allianz arena 

München - BMW muzeum

München -  1972 Olimpia  

A 100.magyar olimpiai bajnok (Hegedüs Csaba)

München  -  Tv torony a stadionnal

                                        München-  Oktoberfest

Oktoberfest 

                                       München 


 

11.Látogatás Észak Rajna-Westfália városaiban

Köln, Wuppertal, Düsseldorf, Oberhausen, Bielefeld, Duisburg, Solingen, Münster, Bochum, Moers,

Köln


Wuppertal

függövasuttal oldották meg a város tömegkozlekedését

Düsseldorf - Burgplatz 

Düsseldorf  - Tv toronyból a város 

                Oberhausen - Gasometer 

                 Oberhausen - a Gasometer tetejéről a város egy szeglete 

Bielefeld

Duisburg

Gyalogos hullámvasút

Solingen

A kés és a penge gyártás mellett a gumi maci is innen indult hóditó utjára

Münster

Bochum - Zeiss Planetarium 

                                 Bochum - Bergbau muzeum előtt

Moers - bányász emlékmű 

Moers - karácsonyi diszek (késő éjjel)




 

14.  film forgatási helyszinek

Etyek Korda studió, Tinnye Üvegtigris, Pilisborosjenő Egri csillagok, Matuska Biatorbágyi akciója, Csákberényi Asterix

                                      Etyekwood -Korda filmstúdió 

A "Borgiák" Római diszlete

Kicsit rendet kellett rakni 


Hellboy 2 című filmhez készült utcarészlet, egész pontosan egy szeletke New York, éppen egy autóreklám forgatásba estünk be.

                  Az Üvegtigris egy film, amit Tinnye határában forgattak.                                      Üvegtigris a filmben előforduló büfékocsi neve is.

A büfékocsi a Garancsi-tó partján áll. A forgatás után otthagyott büfékocsi időközben idegenforgalmi látványosság lett. 



        Augusztus 20-a tiszteletére készült homokból Szt.István király szobor

a Viadukt forgatásához nem csak valódi vasúti kocsik álltak rendelkezésre, hanem az eredeti, festői helyszín is

Matuska Szilveszter akciója - werkfotó

Egri vár bejárata  - Pilisborosjenö

Asterix falva Csákberényben 


 

15. Eger és Szilvásvárad

Végvári vigasság Egerben

"Dobó István" és tisztjei

                                 "Egri csillagok" Gárdonyi Gézával.

Szilvásvárad  -  Fátyol vizesés

                                                      Lipicai

  Lipicai kékszárnyú pillangó


 

16.Bad Ems  - Blumenkorso (virágkarnevál)


 



 


 

 17.Hollandia 4. Zaanse Schans, Zaandam

Egy letűnt kor Hollandiájára kíváncsi ? Csak Zaanse Schansba kell elutazni.  Itt vízimalmokat, régi élelmiszerboltot, fapapucs-készítő műhelyt, régiségboltot, sajtkészítő műhelyt és lábas jószágokat is találunk. Belépő nincs, csak néhány kisebb múzeumért – például a pékműhelybe való bejutásért – kell fizetni, de ezek nélkül is teljes az élmény.

Az ingyenes, szabadtéri skanzen falu az amszterdami központi pályaudvarról mindössze 20 perc alatt elérhető vonattal (Alkmaar irányában). Az állomásnál ingyenes térkép mutatja az 5-10 perces sétaútvonalat a faluig.

A hagyományosan zöldre festett kis lakóházak, a régi raktárak és malmok a XVII. - XVIII. századi Zaan vidék hangulatát hozza vissza a turisták számára.

A Zaanse Schans igazából nem is szabadtéri múzeum, hanem sokkal inkább egy barátságos, színes falucska

A legtöbb épület más vidékekről került áttelepítésre egy mentőakció keretében, még a '70-es években. A mai napig családok laknak bennük.

még müködő malmok

fapapucs muzeum

jellegzetes holland házak

                                                                hotel inntel Zaandam

 


 

 18. Egyesült Arab Emirségek   /Dubai, Abu Dhabi, Oman/

                   2015 augusztus végén a férjemmel Dubaiba utaztunk nyaralni. 7 napra.


 

Utazás- Németországból Utazási irodát vettünk igénybe. Mindent az interneten foglaltunk!Emirates járattal utaztunk Frankfurtból. A repülő szuper. Mindenkinek külön kis tévéje van amin filmeket, zenét, hireket, rajzfilmeket, sportot nézhet óriási választékban. 2 kamera volt szerelve a gépre. Az egyik az orrára a másik pedig az aljára. Igy a fel és leszállásnál ugyanazt látod mint a pilota. Kicsit félelmetes de szuper jó. Az étel is kifogástalan volt! 3 fogásos plusz uzsi. Bármilyen alkoholt is felszolgálnak. Mellettem egy osztrák nyugdijas hölgy ült akin csodálkoztam,hogy leszállásnál még tud járni mivel gyakorlatilag végigvedelte az utat...
Szállás- A Dusit Thani szállodában voltunk.Ez egy thaiföldi kézben lévő 5* luxusszálloda thai stilusban. A Sheik Zayed Roadon közvetlenül a Burj Kalifa mellett hatalmas üvegépület. Sokfelé megfordultunk, de erről tényleg csak a legjobbakat tudom mondani. Hálószobás apartmant kaptunk ami több mint 60nm volt, nappalival, konyhával, fürdőszobával. A szálloda a centrumtól 10 percre van metróval vagy taxival!! Fél évvel elöbb lefoglaltuk az utazást, a szobát igy kevesebb mint félárban jött ki a szoba.Mindenkinek azt ajánlom hogy a Burj Dubai oldalon nézzen szállást mert a Deirai rész europai embernek nehezen elviselhető.
A szállodában 4 étterem van,cukrászda,bár, a tetején (35.emelet) egy nyitott uszómedence meg egy formás jacuzzi rengeteg kondigéppel.
Közlekedés-A legegyszerübb a taxi! A metróval kb egy árban van, (Bár a metrót is sokat használtuk), de ha a metrótól tovább kell menni az gond, mivel még a helyiek sem ismerik a buszjáratokat...
Gyalogolni inkább csak a belvárosi részen lehet, mert sok helyen járda sincs. Közértben volt hogy a vásárolt árut ki akarta vinni az egyik helyi kedvességből az autonkhoz. Mikor közöltük vele hogy nekünk olyanunk nincs, az ember nem akarta elhinni...(gondoltam hátha meglep minket vmi használt vacakkal, de sajnos nem..) Deira és Burj Dubai között az Abrat-ot (kis fahajó) használtuk. Hangulatos, gyors és olcsó.(60ft)
Időjárás-Augusztusban, szeptemberben még nagyon nehéz elviselni. Nappal 45 fok körül van de éjjel is 35-40 fok között mozog. Hatalmas páratartalommal. Gyakorlatilag egyfolytában folyik rólad a viz,de mindenhonnan...
Amire figyelni kell az a légkondi!! Mindent 18-19 fokra hűtenek.
Programok-Pont a nagy meleg miatt mi minden reggel vagy strandra vagy a medncékhez mentünk fel a tetőre. Délután 3-4-ig strandoltunk aztán mentünk haza ebédelni.(mivel szuper konyhánk volt föztünk a szállodában), utána egy kis alvás mert a meleg eszméletlenül lesziv és az esti strapát birni kellett. Mivel ramadan volt végig amig itt voltunk csak este 7-kor nyitottak ki a boltok.Minket ez nem zavart. Este 8 körül indultunk el este és gyakran csak éjjel értünk haza. Mnden napra előre kitaláltunk programokat és amire lehetett interneten elöre foglaltunk is időpontot.(Jelentős összeget lehet igy megsporolni. pl:Burj Khalifa belépő a helyszinen 400Aed, interneten előre foglalva 100Aed)
Néhány példa programjainkból
- Burj Khalifába-a 126 emeleten van a szabadtéri kilátó. Lélegzetelállitó. Érdemes utánanézni mikor van naplemente mert akkor a legszebb!!! (ezt is megtudod nézni a neten)
- Chillout icebar Dubai- Dubai hires épületei jégből de az egész bár jégből van. -4 fok van bent de adnak ruhákat ugyhogy nyugodtan ajánlom mert szuper.
- Emirates Tower-hiper-szuper szálloda.
- Deira souk-Dubai óvárosa ahol termékek szerint fel vannak osztva az utcák. Füszerpiac, aranypiac, halpiac, elektronikai piac. Esténként sokat jártuk a környéket mert nagyon jó a hangulata ,bár kicsit erőszakosak az eladók. Ha vásárolsz legyél nagyon pofátlan az alkudozásnál mert ők is azok!!!!
- Dubai Creek- Abrat bérlése (6000Ft/óra) és végig hajozod este a Creek-et. Kihagyhatatlan!!
- este a Burj Al Arab és a Pálma is kihagyhatatlan program!!! Gyönyörű kivilágitva.
- Dubai Mall, Emirates Mall-Dubai két legnagyobb bevásárló központja. 1 este nem elég egyre mert óriásiak.(Mondjuk a Westend 10x)
- Táncoló szökőkút- A Burj Kalifa mellet a világ legnagyobb szökőkútja ahol minden félórában pár perces zenés vizishow van.(Zenére táncol a viz gyönyörű megvilágitás mellett)
- Jumeirah mousk-Dubai legnagyobb temploma.(Az Abu Dhabi nagymecsethez képest egy tyúkól, de azért érdemes megnézni)

  • Wild-Wadi és Atlantis park- Dubai két nagy vizi-vidámparkja. Mind a kettőt kiprobáltuk és csak ajánlani tudom. 2 embernek a belépő 25e ft egybe, de egész napos program. Fantasztikus csuszdák és gumis csodák...
    Strandok- Gyakorlatilag Dubai tengerpartja végig egy nagy strand. Gyönyörű fehér homok van!!Mivel árnyék nincs ezért csak a Jumeirah Beach parkot használtuk ahol vannak pálmák a parton. Külön női strand is van, de mi a koedukált részen voltunk. A viz 34fokos. Órákat üldögéltünk benne.
    Étel-ital-Az üditők nagyon olcsók. 2l üditő 180ft!Az étel kb egyárban van az itthonival. A menő éttermek szállodákban vagy bevásárlóközpontokban vannak. Természetesen ezek már sokkal drágábbak.
    Sajnos utcai kávézó nagyon kevés van.
    Autóbérlés-Interneten rendelj! Lényegesen kedvezőbb, mint a helyszinen!!

    - Figyelem:Rengeteg trafipax (fix és mozgó ) van!Az autókölcsönzőnél zárolnak egy időra 60e ft-ot hogy ha büntetésed van abból vonják le, ugyhogy érdemes betartani a szabályokat!! A lámpáknál is kamerák vannak ugyhogy véletlenül sem csusznak bele a sárgába...már zöldnél fékeznek !
    Béreltünk autót és elmentünk egészen Ománig.Fürödtünk az Indiai Oceánban és nagyon sok érdekes dolgot láttunk.Ahogy távolodsz Dubaitól egyre inkább szembesülsz az arab kulturával.Itt már nem hatalmas üveg felhőkarcolokat látsz hanem kis halászfalvakat,pálmaligetek,piacokat és persze a sivatagot találjuk.A közbiztonság az egész országban nagyon jó, ugyhogy bátran lehet nézelödni.
    Abu Dhabi

    - Az egész utazás koronája az Abu Dhabi nagymecset volt!!! Fehérmárvány és arany nagyon izlésesen. Lélegzetelállitó!!! Reggel 10-től van minden nap nyilvános vezetés.
    - Yas Marina Circuit-Ez a Abu Dhabi forma1-es pálya a bálna alakú szállódájával és a ferrari worlddel.A belvárostól kb 20 km-re van Yas szigetén. Délután 4 és 6 között lehet bemenni a pályára .Az F1 shop sajna csak a futam idején van nyitva.
    Maga Abu Dhabi sokkal élhetöbb,emberközelibb mint Dubai.Nagyon hagulatos a tengerparti sétányával és a hangulatos esti kivilágitásdal. Sikerült bejutnunk az Emirates Palace-be is ami az egyetlen 6*szálloda a világon .

Az egész nyaralás hatalmas élmény.Aki szereti a kényelmet és a luxust azoknak ajánlom, mert azért tisztában kell lenni vele hogy bármennyire előre gondolkozol egy emirségi út nem tud olcsó lenni.De az élmény sem mindennapi...

 


 

Virág cukrászda 

Szeged

Mustafa Gyros

Siófok